Ha az ember túl sok spagetti westernt néz, sanszos, hogy tudatalatt a Konföderáció szürke zubbonyába öltözteti előnyös tulajdonságait. Érdekes, hogy azokban a olasz westernekben, ahol az amerikai polgárháborút használják háttérnek, a központi karakter, lejáratott szóval: "a jó", túlnyomórészt a rebellis Dél egyenruháját viseli. Talán mert, a vesztes félhez sokszor utólag ráerőltetett, gyakran fals romantika társul és több legendás alakjuk is van. Biztos vagyok benne, hogy az olvasóknak is előbb jutt eszükbe Lee neve, mint Granté. További érv, hogy esztétikai szempontból a polgárháborút a Dél nyerte. Egyenruhájuk klasszisokkal tetszetősebb, mint az Észak munkásőr-kék kabátja és zászlójuk is szebb.

Desperado néven futó számító, erkölcstelen gazember szürke zubbonyt ölt és a film végére méltóvá válik az egyenruha viselésére, mivel feltehetőleg életében először megszólal a lelkiismerete és önzetlenül cselekszik. Bosszút áll egy ember haláláért.

Mesteri Desperado bemutatása. Semmi totálkép a horizonton egyensúlyozó lovassal. Rögtön egy közelivel kezd a film, Desperadot kötélen ráncigálják, készülnek felkötni, körüllötte az eseményre várakozó tömeg. Megjelenik egy álruhás pap, bibliát nyom a halálraitélt kezébe, aki a kivágott lapok helyére rejtett pisztollyal lelő mindenkit. Ismétlem mindenkit, még a 10-15 fős tömegből is csak egy vagy két, egyébként habzószájú asszonyt hagy elfutni. Ezután jön a főcím, sivatagi tájakon vágtáznak és közben egy férfikórus dícsőiti a magányos lovast figuráját. A dal hangszerelésében és pátoszában inkább illik egy ötvenes évekbeli amerikai westernhez, de mivel fülbemászó, az ember szinte várja mikor csendül fel újra. Közhely, de nincs még egy olyan filmes zsáner, ahol olyan fontos szerepe van a zenének, mint a spagetti westernekben. Gianni Ferrio a zeneszerző, aki Morriconnéval ellentéttben tradicionálisabb betéteket írt.

Desperadot Andrea Giordana olasz szinész alakítja, akit itthon legtöbben a Szandokánban láthattak, mint Sir William Fitzgerald. Legjobb spagetti westernje a Johnny Hamlet. Bevett szokás volt, hogy a nemzetközi piac miatt angolosították az olasz szinészek, rendezők neveiket. Így lett Andrea Giordanából Chip Gorman. Szerencsétlen egy választás volt. A színész dicséretére válik, hogy képes az alábbi egzisztencializmussal kacérkodó párbeszédet előadni úgy, hogy ne nevessek, hanem elhigyem annak minden szavát, sőt még talán arra is rábír, hogy levegyem Camust a polcról: What have you been doing these last two years? Where have you been? Here and there. What kind of business? I lived. Where are you going now? Away from here. Always alone? I was born that way. Később találkozik egy haldokló déli katonával, aki megkéri hogy temesse el, erre Desperado úgy reagál, hogy nincs ideje, siet tovább! Csak mikor a haldokló, aranyról kezd nyökdécselni, kelti fel az érdeklődését. Felveszi egyenruháját és beállít a halott férfi apjához, eljátszva hogy ő az igazi fia. Az apa tapogatja Desperado arcát és már éppen gyanút fogna, mikor az imperszonátor előhúzza a lopott revolvert és azt adja az apa kezébe, hogy emlékszik-e a fegyverre, ő persze emlékezik. Tele van a forgatókönyv ilyen apró és okos nüanszokkal, amelyek tökéletesen működnek a film univerzumában. Maga a sztori azonban nem túl eredeti, aranyért megy az adok-kapok, ezt ellensúlyozza a film gyors tempója és a színészek spagettikhez képest minőségi alakítása. Franco Rosetti írta és rendezte a Dirty Outlawst. Nevéhez fűzödik többek közt a Django forgatókönyve, ennek tudatában már nem meglepő, hogy a város főutcáját méteres sár borítja.

Fontos megjegyezni, hogy eltérően a spagetti-kánontól, két fontos női szereplője van a filmnek. A vak apa szolgálója, Katy, vagyis Rosemary Dexter. feltünik még egy rablóbanda élén Desperado régi szerelme, Lucy, akit Dana Ghia alakít. Mindketten gyönyörűek, de szerencsére ennél több a szerepük a filmben. Hús-vér személyek akik képesek hatni Desperadora, önállóan cselekszenek és képesek megvédeni magukat. Nélkülök Giordana elég hamar elhalálozott volna és Lucyhez fűzödik a történet legváratlanabb fordulata is. Sajnos, a kötelező verekedések elnagyoltak, az ütések láthatóan centikkel húznak el az ember mellett, de ha betudjuk ezt műfaji sajátosságnak, talán nem zavaró annyira. A sár, csakúgy mint a Djangoban fontos szerepet kap. Ebben a félig folyékony félig szilárd közegben forgatták a film legerősebb részeit, mikor a vak férfi kezébe pisztolyt adnak és heccelik, hogy lőjjön a hang irányába, vagy mikor Desperadot verik meg, tetőtől talpig elmerül a sárban, a megaláztatásban.

A fényképezés kiváló, példaként ki szeretnék emelni egy jelenetet. A kocsmában várakozik mindenki a kamera lassan félkörben pásztázza az embereket. Mindenki unatkozik, bámul maga elé, a foglyok megkötözve a sarokban, a bandavezér poros asztal mellett ül és nyulkál a poharába, és közben valaki a csizmájával a zongora billyentyűit nyomkodja. Ez a film legnagyobb erőssége: a hangulat. Érződik a gondos tervezés a történeten, a lőpárbajok koreográfiáján és a szereplők interakcióin, akkor, amikor a westernek futószalagon készültek, jó látni egy olyat, amely bár kevés pénzből, de nagy műgonddal lett elkészitve, abból a sokszor megvetett célból hogy igényesen szórakoztasson.

Jól van, ez mind szép és jó, de hogyan tudom beszerezni a filmet? A film megjelent dvd-n, akinek felkeltette az érdeklődését, a Wild East honlapján lehet megrendelni. A képminőség jó, nyelv: angol, felirat nincs.