címkék

1939 (1) 1950 (1) 1952 (1) 1953 (1) 1958 (2) 1962 (1) 1963 (1) 1965 (1) 1966 (2) 1967 (2) 1968 (4) 1969 (1) 1970 (2) 1971 (2) 1977 (1) 2002 (2) 2005 (1) 2006 (1) adolfo celi (1) alex de la iglesia (1) andrea giordana (1) anthony mann (1) anthony steffen (2) brigitte bardot (1) burl ives (1) burt lancaster (1) carroll baker (1) charles bickford (1) charlton heston (1) christina galbo (1) chuck connors (1) clint eastwood (1) david von ancken (1) delmer daves (1) dominique boschero (1) edwin sherin (1) eli wallach (1) elliot silverstein (1) elozetes (1) ennio morricone (1) enrico maria salerno (1) filmkritika (22) franco nero (1) fred zinnemann (1) gary cooper (3) gianni puccini (1) gian maria volonte (1) giuliano gemma (1) giulio petroni (2) grace kelly (1) gregory peck (1) headquarters (2) idegen tollak (2) james coburn (1) james stewart (1) jean simmons (1) joel mccrea (1) john steiner (1) john wayne (1) lee van cleef (2) liam neeson (1) luke askew (1) maria cuadra (1) mario caiano (1) mark damon (1) martin ritt (1) michele lupo (1) nemet (1) olasz (11) paul naschy (1) paul newman (1) peter lee lawrence (3) philippe leroy (1) pierce brosnan (1) pierro lulli (1) poughkeepsie (1) quention tarantino (1) rafael romero marchent (1) raimund harmstorf (1) randolph scott (1) richard harris (1) rod steiger (1) sam peckinpah (1) sancho gracia (1) sean connery (1) sergio leone (3) soundtrack (5) spanyol (1) susan clark (1) tinto brass (1) tomas milian (1) tommy lee jones (1) uk (1) umberto lenzi (1) usa (10) video (1) william wyler (1) Címkefelhő

 

Free counter and web stats

2008.06.07. 12:55 Varga Denes

Lovas makulátlan hacukában: Yankee

Van értelme kritikát írni egy olyan filmről, amit rajtam kívül valószínűleg senki nem látott Magyarországon? (Ne tétovázz, cáfolj meg, ha láttad!) A Yankee esetében igen, és nehéz elhinni, de tényleg nem azért, hogy jóllakott óvodásként telekiabálhassam az internet néven ismert játszóteret, hogy én láttam és ti meg nem, bebebe. Tudom jól, hogy nem, ritka spagetti westernek nézése miatt fog alanyi jogon járni a csúszda használata és nem emiatt fog betekintést engedni bugyijába a cseresznye csoport primadonnája: szeplős Fruzsi. Azért írok a Yankeeről, mert a maga nemében egyedülálló mozgóképi alkotás és emiatt jogosan tart igényt nagyobb ismertségre a westernfilmeket sportszerűen fogyasztók körében, viszont a legnagyobb jóindulattal sem tudom jó filmnek nevezni. Röviden tehát, aki szereti a westerneket, annak nem árt, ha hallott már a műfaj egyik elfeledett kakukktojásáról, de megtekintése csak az elszántabb rajongóknak javasolt. Nyilvánvaló okok miatt, nem fogok spórolni a spoilerekkel.

1966-ot írunk, hatalmas siker az Egy maroknyi dollárért. Hirtelen mindenki westernfilmet kezd el forgatni olasz rendezőkkel az összecsukható faszékben, spanyol tájakon. Yankee is a műfaj európai reneszánszának köszönheti létrejöttét. A bevált recepten nem módosítottak, az alaphelyzetet Sergio Leone filmjéből emelték át (pofátlanul lenyúlták). Clint Eastwood névnélküli karakterét itt Yankeenek hívják, fejvadász, Philippe Leroy alakítja és egy határmenti poros kisvárosba érkezik, hogy begyűjtsön néhány haramiát a fejükre kitűzött vérdíj miatt. Öltözéke külön említést érdemel, tetőtől-talpig feketében, hajszálcsíkos mellényben ármánykodja végig a filmet. Gian Maria Volonte helyett Adolfo Celi (Thunderball című James Bond opusz főgonosza!) játssza a kisváros lakosságát terrorizáló bandavezért. Megalomániáját már a művészneve is elárulja: Grande Choncho. Kedvenc főgonosz-tipusomat testesíti meg: exhibicionizmus vegyül hatalomvággyal, ragyogó intellektussal és kezdődő elmebajjal. Egy elhagyatott templomban rendezte be a fészkét (hol máshol?). Kettejük macska-egér párharca tölti ki a film játékidejét. Hogy ne lankadjon a figyelem, sűrűn követik egymást a fordulatok, macska és egér szerepet cserél. Ez általában abban nyilvánul meg, hogy elfogják Yankeet, megkínozzák, elszökik és közben lelő néhány banditát, majd megint elfogják.

Mi ebben az unicum? Semmi. Ezerszer láttunk már ilyet. A megoldás a rendező személye: a női fenék legnagyobb tisztelője, Tinto Brass, aki mindenek felett hitt a képek kifejező és manipulatív erejében. Hogy értsétek mire gondolok, itt elérhető egy évtizeddel későbbi filmjének a Salon Kittynek a trailere. 1939, egy berlini bordélyházban magasrangú német tisztek legbetegesebb fantáziája válik valóra. Álomszerű, erotikától túlfűtött képsorok, rokokós túlzásokra hajlamos díszletek, bátran kísérletező vágástechnika. Gondoljuk csak végig, egy film amiben csak(!) nácik és kurvák szerepelnek, mennyi mindenre ad lehetőséget... Brass megalkotta mindent a szemnek exploitatív alapvetésnek az állatorvosi lovát. Öncélú, vérbe, egyéb testnedvekbe és glamourba fulladó, üres hatásvadászat, mondják sokan. Sok mindent lehet kritizálni a Salon Kittyben és Brass más filmjeiben, egy biztos, van szeme az olasznak. Tudja hogy kell olyan képsorokat felvenni, amelyek erejüknél és gátlástalan szenzációtartalmuknál fogva öntudatlanul is elraktározódnak a néző memóriájában.

A Yankeet karrierje elején forgatta, és csirájában megtalálhatóak benne a később kiteljesedő excentrikus, különc stílusának formajegyei. Szokatlan szögekből vette fel jelenetek egész sorát, színes fényekkel világította meg a belső tereket, keresztény motívumok mindenhol és ahogy megvágta a filmet, azt Godard is megtapsolta volna. A banditák ahogy már előbb írtam egy romos templomban élnek, a berendezési tárgyakat az összeharácsolt kincsek jelentik és a falat Choncho önarcképei díszítik. Adolfo Celi tógához hasonló köntösben jár és úgy viselkedik, mint Heródes a palotájában, túlzó, bizarr és szürreális az egész. Az egyik szobában vöröses tapéta fedi a falat és egyedül egy kád található benne. Ez Rosita, a jósnő (bárcsak nekem jósolna!) szobája. Példa az elrugaszkodott fényképezésre az a részlet, mikor a banditák egy embermagasságú kerékhez kötözik Yankeet, odalép hozzá Rosita, felgyullad a reflektor és vörösre színezi a fogoly amerikait! Brass nem hitt a finomkodó szimbolikában. Később a kőpadlóra fektetik, tüzet gyújtanak Yankee körül, és visítva röhögnek. Ahogy mondtam, mindent a szemnek. Ez a tűzkör motívum még visszatér, egy skorpió körül gyújtanak tüzet és azt figyelik, hogy kijut-e az állat. A küzdelmet többször alulnézetből láthatjuk, amikoris a skorpió és a körkörös tűz megmagyarázhatatlan módon átkerül egy üveglapra, hogy a kamera venni tudja alulról! Mindezt azért, mert jól néz ki.

Sajnos ez a film egyetlen erőssége, hogy jól néz ki. Pop-art találkozik a westernnel. Na jó, a zenéje fülbemászó, de ez olasz western esetében alapkövetelmény. A történet mint mondtam second-hand és nem törődtek a feljavításával, a párbeszédek túl hosszúak és a semmibe tartanak. És rögtön az első pár percben lezajló golyóváltás a film legfeszesebb jelenete. (Mexikói peonok kártyáznak egy kocsmában. Yankeet a borbély borotválja. Belovagol valaki a kocsmába! Pénzt követel. Megkapja. Egyszerre lő Yankee a lepel alól és egy mexikói a székről. Egyaránt maguknak követelik a pénzt, mint jutalmat, mondván "én lőttem először". Villanak a tekintetek. Kártyával döntenek. Győz a mexikói. Magáhozrántja a pincérnőt, majd Yankee elé taszítja: vigaszdíj. Megint villannak a tekintetek. Ujjak a kakason. Yankee lő. A pénz az övé. Kifelemenet odabobja a pénzt a mexikói peonoknak.) Utána már mindig fel van hígítva a tűzpárbaj, felesleges verbális szópárbajjal. Szószátyárság sose állt jól a westernnek. És ebben a filmben lovagol a legtöbbet a félsivatagban a magányos lovas, dúdolásra késztető zenére. Sose hittem volna, hogy valaha unni fogom ezeket a képsorokat. Yankee nézése közben megtörtént. A filmnek egész egyszerűen nincs ritmusa, és ez halálos bűn egy spagetti western esetében. Csak az ihletett képi kompozíciókért:

Ráadásnak itt van egy fél perces werkfilmszerűség a youtube jóvoltából. Részletek láthatók az egyik kedvenc jelenetemből, mikor Yankee rányit a fürdöző Rositára. Felsiklik a keze a kád fölé akasztott revolverre, majd meggondolja magát és a pisztolytáskában hagyja...

Jól van, ez mind szép és jó, de hogyan tudom beszerezni a filmet? A dvd-t Németországban adta ki a Koch Media. Itt beszerezhető. 10 Euro az ára, német és olasz nyelven élvezhetjük a puskaropogást megszakító párbeszédeket, ha nem bírjuk ezeket a nyelveket, a lemezen található angol felirat. Vagy pedig az internet illegalitástól bűzlő sikátoraiban kell körbeszaglászni.

5 komment

Címkék: olasz 1966 filmkritika tinto brass philippe leroy adolfo celi


A bejegyzés trackback címe:

http://hombre.blog.hu/api/trackback/id/tr3501430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

virtualdog 2008.06.11. 11:02:30

Hát ez baromi jónak néz ki!!! Ha nem is a legjobb western lesz, de mindenképp megnézem! :D (Nálunk is Fruzsinak hívták amúgy... bárcsak láttam volna a punciját, az egész gyermekkorom másképp alakult volna. :))

wurlitzervilmos 2008.06.12. 12:57:10

www.dtm.at Innen rendeltem többször német kiadású dvd-ket. Vagy Parndorf, minden magyar állampolgár álomhelye lehet a legegyszerűbb megoldás. Sajnos letöltést nem találtam. (Fruzsit pedig sose fogom elfelejteni :)) Emily Kane-szindróma:
www.youtube.com/watch?v=uvA0UBesfbY

vittorio 2008.07.01. 08:51:17

Ezt feljegyeztem.

vittorio 2008.07.01. 09:04:58

Én pedig ajánlanám figyelmedbe a Roland Klick Deadlock című filmjét!

wurlitzervili 2008.07.02. 14:51:10

Ez a Deadlock jónak tűnik! És az, hogy a Can adja hozzá a zenét csak még jobban felcsigázza az érdeklődésem, köszi ezt csekkolni fogom!