címkék

1939 (1) 1950 (1) 1952 (1) 1953 (1) 1958 (2) 1962 (1) 1963 (1) 1965 (1) 1966 (2) 1967 (2) 1968 (4) 1969 (1) 1970 (2) 1971 (2) 1977 (1) 2002 (2) 2005 (1) 2006 (1) adolfo celi (1) alex de la iglesia (1) andrea giordana (1) anthony mann (1) anthony steffen (2) brigitte bardot (1) burl ives (1) burt lancaster (1) carroll baker (1) charles bickford (1) charlton heston (1) christina galbo (1) chuck connors (1) clint eastwood (1) david von ancken (1) delmer daves (1) dominique boschero (1) edwin sherin (1) eli wallach (1) elliot silverstein (1) elozetes (1) ennio morricone (1) enrico maria salerno (1) filmkritika (22) franco nero (1) fred zinnemann (1) gary cooper (3) gianni puccini (1) gian maria volonte (1) giuliano gemma (1) giulio petroni (2) grace kelly (1) gregory peck (1) headquarters (2) idegen tollak (2) james coburn (1) james stewart (1) jean simmons (1) joel mccrea (1) john steiner (1) john wayne (1) lee van cleef (2) liam neeson (1) luke askew (1) maria cuadra (1) mario caiano (1) mark damon (1) martin ritt (1) michele lupo (1) nemet (1) olasz (11) paul naschy (1) paul newman (1) peter lee lawrence (3) philippe leroy (1) pierce brosnan (1) pierro lulli (1) poughkeepsie (1) quention tarantino (1) rafael romero marchent (1) raimund harmstorf (1) randolph scott (1) richard harris (1) rod steiger (1) sam peckinpah (1) sancho gracia (1) sean connery (1) sergio leone (3) soundtrack (5) spanyol (1) susan clark (1) tinto brass (1) tomas milian (1) tommy lee jones (1) uk (1) umberto lenzi (1) usa (10) video (1) william wyler (1) Címkefelhő

 

Free counter and web stats

2009.03.06. 15:09 Varga Denes

Fegyverletétel: California addio (California)

A hetvenes évek közepére teljesen kifulladt a spagetti-western. Az utolsó években, már csak fillérekből összetákolt, ostoba western-vigjátékok készültek (elrettentő példa: Cry Onion). De a műfaj szerencsére nem ilyen dicstelen módon tűnt el a süllyesztőben. Hasonlóan Napoleonhoz, aki visszaszökött Párizsba Elba szigetéről, száz napig uralkodott és összehozott egy páneurópai pikniket Waterloonál, az olasz westernnek is futotta még egy utolsó fellángolásra. Igaz, Csupán néhány western készült - a teljesség igénye nélkül: Castellari Keomája, vagy Fulci rendezésében az Ezüstnyereg – ebben az időszakban, jobbára '77 és '78 között. Ez a dátum jelenti a műfaj tényleges végét. E filmek közös stílusjegyei több szempontból is elütöttek a műfajban meghonosodottaktól. A filmzenére, már nem Morriconne, hanem a hetvenes évek könnyűzenéje volt a legnagyobb hatással. A Keomában felcsendülő dalok Leonard Cohent idézik meg. A képek esztétikája is változott. A Nap csak elvétve süt ki, a színek veszítenek tónusaikból, a sivatag vakító sárgasága és a pueblók házfalain ragyogó fehér vakolat helyett az enyészet barnás és zöldes árnyalatai válnak meghatározóvá. A McCabe és Mrs. Miller és a Pat Garrett és Billy a kid piszkos, szemcsés cinematográfiája köszön vissza a képernyőről. A technika fejlődésével, az akciójelenetekben megjelennek a golyó ütötte sebek és a Peckinpah-hatást tükröző lassított felvételek. A hatvanas években készült spagetti-westernek arroganciát és gyilkos életerőt sugároztak, a műfaj utolsó képviselőit azonban melankólikus és moralizáló hangvétel jellemzi. Többszörösen is találó tehát ezekre a westernekre az angol nyelvű cikkekben és fórumbejegyzésekben gyakran előforduló elnevezés: twilight western, vagyis alkonyati western. A németek ennél sokkal földhözragadtabban fogalmaznak: spätwestern, vagyis kései western.

A California című film résmentesen illeszkedik az imént felvázolt, elkésett olasz-westernek csoportjába. A műfajtól idegen sajátossága, hogy nem riad vissza a melodrámától és a történelmi kor ábrázolásának igényével lép fel, politikai állásfoglalás nélkül. Részvéttel viszonyul a veszes félhez, de tovább nem megy. A film megsárgult, az amerikai polgárháború harctereit ábrázoló fotókkal indít. A háborúnak vége. Katonai gyűjtőtábor. Leszerelés. A vesztes fél szürkezubbonyos katonái nem tudják hogy mitévők legyenek. Egy vállalkozó kétkezi munkát ajánl nekik, mikor elárulja a bérezést, a déliek összesúgnak: ennél még a négereiknek is többet fizettek.

Ó, kárhozat

Michele Lupo rendezte, aki más műfajokba is belekóstolt: többször forgatott Bud Spencerrel (Akit bulldózernek hívtak). Westernjei közül az Arizona Coltot érdemes még megemlíteni, amiben a Californiához hasonlóan, Giuliano Gemma játszotta a főszerepet. Gemmáról nem túlzás kijelenteni, hogy az olasz film ikonja (Robin Hood a tüzes íjász, Az Emberi tényező), aki a hatvanas években alakított western-szerepei (Ezüst dollár, Ringó filmek) folytán lett híres. Westernjeiben vagy egy csibészesen mosolygó, piperkőc, öntelt és szószátyár figurát (Ben and Charlie), vagy az amerikai western-ideálhoz hasonló hőstípust jelenített meg (The Price of Power). Bármelyiket is, az általa megformált pelyhedző állú pisztolyhősök voltak Clint Eastwood és epigonjainak az emberközeli változatai a spagetti-univerzumban. A Californiában alakított leszerelt konföderációs katona azonban már egyik típushoz sem kapcsolható. Egy megkeseredett, magának valló ember ül a deszkatornácon és egy macskát simogat. Nem közösködik és a macskát sem adja oda éhező bajtársainak. Régi nevét levetette, a háború emlékétől akar szabadulni. Új neve egy ládán olvasott dohánymárkanév: Michael Random. Beszédes név, úgy tekint magára, mint a sokaságból véletlenszerűen kiemelt egyre, aki túlélte a háborút. Az ember, akinek egyetlen vágya, hogy békén hagyják. És még ez sem adatik meg neki. Willy Preston, egy nevetségesen fiatal és életszerűtlen naivitással megáldott katona csapódik hozzá, akit Gemma hiába is próbál lerázni. Willy kitartó és úgy mosolyog mintha még csak most kezdődne a polgárháború.

Kizökkent az idő

A film három, könnyedén elkülöníthető részből áll. Az első harmadban Willy és Random vándorlását és a háború nélkül maradt déliek sorozatos megaláztatásait követhetjük nyomon. A film egyetlen humoros jelenete is a leszerelt katonák helyzetéből fakad: békára vadásznak a mocsárban. Willy hazatart, Random arra amerre jólesik, eközben az eső szakadtalanul zuhog, méteres sár mindenhol. A Django óta, visszatérő kellék a sár a spagettikben, de a Californiában ezt a következő szintre emelik. Olyan a látkép, mintha nem szilárdult volna meg a Föld külső héja, és a épületek, fák, emberek észrevétlenül süllyednek el a vizenyős talajban. Az alkonyati westernekben rendkívül kreatívan, hangulati fokozóként használták fel a hatvanas években épült díszletvárosokat, amelyek a hetvenes évek második felére igencsak leromlott állapotba kerültek. Random és Willy egy lakatlan városba érkeznek, ahol a házfalak düledeznek, az utcán szétszórva hevernek a kellékek, minden roskatag. Kedvenc jelenetem, amikor belovagolnak egy lomtárszerű ívóba és a nyeregből lenyúlva nézik meg egy régesrég félbehagyott pókerjátszma lapjait. A drámai fordulat Willy erőszakos halálával jön el. Gemma is csak azért menekül meg, mert üldözőik megelégednek egy emberi élet kioltásával, az egy lóért, egy embert elv gyakorlatba ültetésével.

Ember embernek farkasa

A film középső harmadát, westernben ritkán látott tevékenység tölti ki. Random otthonra lel Willy családjának farmján. Egy kedves és bárgyú metafora jelzi jövetelének magnitúdóját. Megjavítja a gátrendszert, víz ömlik keresztül a zsilipeken és a Preston család földje ismét termékennyé válik. A westernhősök sokat szoktak beszélni arról, hogy majd vesznek egy földet és visszavonulnak gazdálkodni, de az a játékidőn belül, legjobb esetben is csak utalás szintjén valósul meg. Ezért is meglepő a történet ilyetén fordulata. Az idill Random és a Preston házaspár egyszem lányának szerelmével válik teljessé. Egy újabb tragédia löki a történetet ismét mozgásba. Random lóra ül és egy, az északiak által pénzelt fejvadász-csoport nyomába ered. Az eddig hiányolt akciójelenetek és tűzpárbajok a film utolsó harmadában összpontosulnak.

A gyászoló nővér

A zene eklektikus és hetvenes évek pop és prog-rock zenéjéből táplálkozik. A hangszerek cserélődésével is a film epizódikus szerkezetét követi. Az elején a szájharmonika a leghangsúlyosabb, ami egy herfliző déli halálával eltűnik. A vége fele az orgona kerül előtérbe, jelezve Randomon kiütköző érzelmi szélsőséget. A táj konstans változása is szembetűnő. A sártengerből kinövő lombullató erdőben indul a vándorlás, kitérő a ködös, dús füvű dombsági tájban gyökeret eresztő farmhoz, aztán a félsivatagos környezetben, a végső leszámolás helyszínén ér véget. (A valóságban ez azt jelentette, hogy a forgatáson spanyol és olasz helyszíneket is igénybe vettek.)

Cigi délidőben

Alex Cox - több kult-gyanús film, például a posztmodern spagetti-western homage, Straight to Hell rendezője - a Californiát tartja Giuliano Gemma legjobb westernjének. Felkészülésként egy spagetti-westernekről szóló könyv megírásához, időrendben megnézett vagy száz műfajba vágó filmet, utolsóként a Californiát. És tényleg, a legjobb módja a film befogadásának, ha a spagetti-westernek utolsó példányaként tekintünk rá. Hőse, ha a helyzet arra kényszeríti, képes még megrázni magát, de már túlontúl sérülékeny és fáradt. A nőért és a földért hajlandó szögre akasztani a pisztolyt. T. S. Eliot verssorát átfogalmazva, a spagetti-western így ér véget, nem bumm-mal, hanem kézfogóval a naplementében.

2 komment

Címkék: olasz 1977 filmkritika giuliano gemma michele lupo raimund harmstorf


A bejegyzés trackback címe:

http://hombre.blog.hu/api/trackback/id/tr46940800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.03.06. 18:30:48

A Volt egyszer egy Vadnyugatban már megjelent a letelepedés, méghozzá mint mindennek az origója: Harmonika bátyja, vagy ki, akit a kis Harmonika vállán állva szadizott a Henry Fonda, na ő pl. letelepedett. Bár hős nem telepedett le, se a Harmonika, se Fonda, se Coyote. Pedig őt hívták is.:)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.06.18. 12:51:58

Említsük meg utolsó utáni olasz westernként a szintén Lupo jegyezte Aranyeső Yuccábant. Elégia-vonalon nem teljesít olyan szépen, mint a California, de westernnek teljes értékű (amiben Lupo és Spencer mellett nagy szerepe a stáb más jeles tagjainak is: Donati, Morricone etc.).