Idegen érkezik egy poros, vadnyugati kisvárosba. Gyanakvással vegyített huncut pilantásokkal fogadják a helyiek. Meg se kell szólalnia, már a ruházata - vékony karimájú kalapja, drága öltönye - elárulja, hogy messziről jött. A nagyvárosi élet kellékei itt már nem a rang és vagyon felületes megtestesítői, ellenkezőleg, viselőjének gyengeségére, tapasztalatlanságára mutatnak rá. Az idegen, James McKay, házasodni jött, a környék teljhatalmú földbirtokosának a lányát készül feleségül venni. Néhány percnyi várakozás után lovaskocsival feltűnik a földbirtokos jobbkeze, Steve Leech. Megkönnyebbülten üdvözli őt McKay és tréfásan megjegyzi, hogy már azt hitte, hogy rossz városba jött. Leech nem szól semmit, helyette bizalmatlanul, már-már ellenségesen, mélységes megvetéssel tekint végig a jövevényen. Ez a pillantás megelőlegezi a film egyik fő konfliktusát, amire a magyar címválasztás is utal. Egy alapvetően zárt, gőgös és az agresszivitást erényként dícsőítő közösségbe egy teljesen eltérő értekrendet képviselő ember érkezik. Más okból is fontos azonban ez a találkozás. Ekkor találkozik először a filmvásznon a két szinészlegenda, Gregory Peck és Charlton Heston. Azoknak, akik előtt kirajzolódik a két színész alakja és emlékszik néhány általuk megformált szerepre (Peck: Ne bántsd a feketerigót, Heston: A majmok bolygója), azt hiszem nem szükséges elárulnom, hogy melyikük játssza a pacifista idegent, és melyikük a forrófejű marhahajcsárt.

A közösség majd' minden tagja elvárja McKaytől, hogy bizonyítsa rátermettségét. Leech mellett, így van ezzel a földbirtokos, Major Terril és McKay menyasszonya, Patricia is. Különböző beavatási szertartásoknak vetik alá, hogy lássák, méltó tagjává válik-e a közösségnek. Terril és emberei valahogy úgy képzelik, hogy McKay azonban sorozatosan nem teljesíti ezeket az elvárásokat. Nem lövi le az őt és jövendőbelijét megszégyenítő cowboyokat, nem ül fel a betörhetetlen musztángra a ranch munkásai előtt. Véleménye szerint, a bátorságot nem kell nap-mint-nap bizonyítani. És főleg nem más emberek előtt fitogtatni. Leech ezért egyszerűen gyávának bélyegzi. Patricia pedig szégyenkezik a vőlegénye miatt. Képzeletében, a férje olyas valaki, aki minden nap halálos veszedelembe kerül, és mindig sértetlenül kecmereg ki belőle. És azzal, hogy McKay mindig eltáncol a megméretettések elől, Patricia úgy érzi, hogy a saját tekintélyén is csorba esik. Apja büszke lánya ő, aki mindenből, így férjből is a legjobbat akarja. De ahogy egyre jobban megismeri Mckayt, a valóság egyre kevésbé egyezik meg a hálószobájában, vagy magányos lovaglásai alatt megteremtett vágyképekkel. Julie Maragon, a helyi tanítónő pedig egyre közelebb kerül McKayhez.

Terril és emberei büszkék erejükre, szívósságukra. Ezek a tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy ezen a vidéken, az ember megmaradjon és gyarapodjon. Az angol címben is megörökített "big country" az otthonuk és büszkeségük. A film visszatérő poénja, hogy a táj nagyságát, végtelenségét hangsúlyozzák egyes szereplők és megkérdezik McKayt, hogy látott-e már ilyen hatalmasat életében. McKay pedig csak huncutol mosolyog. Ugyanis foglalkozására nézve hajóskapitány. És mikor azt feleli, hogy igen, a tengert, a kérdező köpni-nyelni nem tud. A helyiek nem látnak tovább saját feltételezett nagyságuknál. A film valami hasonlót próbál megfogalmazni a westernekkel kapcsolatban is. Azonban nem próbálja darabokra törni a vadnyugat mítoszát, csupán azt kommunikálja, hogy a vadnyugat nem a legnagyobb, hanem csak egy mitikus hely a sok közül. A gőgöt veszi ki az amerikaiak mesevilágából, de a lényeg sértetlen marad. Erre mutat az a pajkos párbeszéd is McKay és Julie között, amikor egymásra licitálnak, hogy ki tud szörnyűbbet mondani a másiknál, a tanítónő a kommancs indiánok mészárlásaival jön, McKay pedig azzal, hogy mikor először kelt át az egyenlítőn, kötélen lógatták a hajó tatja alá.

A nagytotálokat szívesen használó fényképezés, és az elsöprő hatású filmzene igazat ad a helyiek véleményének. Ennél a tájnál nincs hatalmasabb, az itt élő embereknél nincs nagyszerűbb. Aranysárga fűvel borított dombok úgy hömpölyögnek, mint a tenger. A dimbes-dombos végtelen préri szépsége a női test szépségével vetekszik. Nincs kimondva, de a történet valahol az amerikai Délnyugaton játszódhat. A filmben szereplő óriási méretű, szabadon legelő marhacsordák leginkább Texasra voltak akkoriban jellemzők. A valóságban viszont teljes egészében Kaliforniában forgatták a filmet.

Sztoikus nyugalommal megáldott McKay, igazságérzete miatt keveredik bele a környék sorsát hosszú idők óta meghatározó Terrill-Hannassey vetélkedésbe. Ők ketten a környék legnagyobb marhatenyésztői, a száraz időszak során azonban nem képesek elegendő vízzel ellátni a csordát. Julie Maragon engedélyezte, hogy a földbirtokán található kiszélesülő folyóban, mindkét család itathassa az állatait. A szembenálló felek állandóan megkörnyékezik juliet, hogy adja el nekik a földet, így akarják a másik helyzetét ellehetetleníteni. A szembenállás egyre jobban kiéleződik, McKay pedig a békítő szándékának köszönhetően középen reked. Ahogy halad előre a történet, a két családfő úgy válik egyre antipatikusabbá: kiviláglik mérhetetlen hatalomvágyuk.

William Wyler (Római vakáció, Ben-Hur) rendezte a filmet, akinek professzionalitása és több évtizedes hollywoodi tapasztalata meglátszik a film minden egyes képkockáján. A Hidegháború allegóriájának szánta a filmet. A Terrill és Hannassey család állóháborúvá dermedő viszálykodása, ahol már rég nem fontosak a kiváltó okok, könnyedén megfeleltethető USA és Szovjetunió szembenállásával. A film nem szűkölködik akciójelenetekből, de rámutat szinte az összes összecsapás értelmetlenségére és elkerülhetőségére. Amikor McKay és Leech végre megverekszik egymással, és hosszas küzdelem után kihozzák az eredményt döntetlenre, McKay annyit kérdez Leechtől, hogy ezzel most mit értünk el. A kamera is nagyrészt távolról rögzíti a küzdelmet, a két "bátor" férfi, két jelentéktelen ponttá zsugorodik a füves pusztában. A végső összecsapásban is a film logikájából kifolyólag mindkét fél többet veszít, mint nyer. Helyszínei szimbolikusak. Egy szűk, növényzet nélküli kanyon és egy kietlen katlanban felépült település. (Ott forgatták a Vadnyugati férfi befejező jeleneteit is.) Visszatetsző környezetben folyik az öldöklés.

A hidegháborús analógia nemcsak nekem nem tűnt fel elsőre (utólag olvastam), hiszen az amerikai premier után néhány évvel Magyarországon is bemutatták. Országunk, akkoriban a Keleti Blokk elkötelezett tagjának számított. Azt hiszem, az akkori nézők számára, sokkal egyértelműbb aktuálpolitikai üzenetet hordozott a film háborúellenessége és békevágya. Műfajilag, az Idegen a cowboyok között epikus méretűvé duzzasztott klasszikus western, Hollywood aranykorából. Szövevényes története, westernekhez képest szokatlanul nagyszámú és egytől-egyig kidolgozott szereplőgárdája lehetővé teszi, hogy mindenki találjon benne valami vonzót. A film, a régi hollywoodi recept alapján, az egész család számára készült.

Jól van, ez mind szép és jó, de hogyan tudom megnézni a filmet? Magyarországon nem adták ki dvd-n, Angliában viszont igen, és a lemez tartalmat magyar feliratot. Extrák nincsenek, a képmínőség kiváló. Vagy esetleg az internet ilegalitástól bűzlő síkátoraiban lehet keresgélni.

Fun Fact 1.: Abban az évben, amikor a Túl a barátságont díjazták az Oscar-gálán, levetítettek egy "homoerotikus pillanatok westernekben" témájú összeállítást a díjátadón. Gregory Peck hajnaltájt beront Charlton Heston szobájába és verekedni hívja, ezt történik a filmben. A köztük lefolyt párbeszédnek viszont csak ezt a részletét vágták bele az összeállításba: "You came to say goodbye? "For the goodbye I'm thinking of, we'll need a bigger room."

Fun Fact 2.: Chuck Connors, profi baseball-játékos alakította a legidősebb Hannassey fiút. Szerepe szerint egy kővel kellett eltalálnia egy üres üveget. Mikor ez már többedszerre sem sikerült neki, Wyler mérgesen ennyit mondott: Ha egy baseball-játékos nem tud eltalálni kővel egy üveget, nézzük meg, hogy egy üveggel eltalál-e egy követ