Első nap az iskolában, riadt szemmel válogat a szabadon maradt helyek közül. Hat ágyas kórteremben ébred, zsong a feje, körüllötte ismeretlenek tesznek-vesznek pizsamában. Először kiséri el barátnőjét/barátját a gyerekkori pajtásaival való rendszeres összejövetelére. Kétszer is végiggondol minden mozdulatot és mondatot, mielőtt megteszi vagy kiejti a száján. Büszke magára, mert mindenki nevet a történetén a munkahelyi dohányzóban. A beilleszkedés néha könnyedén, néha nehezebben megy, a helyek és az azt benépesítő embertömegek változnak, a cél azonban mindig ugyanaz: egy általunk preferált pozició megszerzése a közösségben. Van az úgy azonban, hogy a lehetetlennel határosak bizonyos szocializációs törekvések. Vegyük csak John Morgan, angol lord példáját, akit sziú indiánok ejtettek fogságba, elnevezték Paripának és állati sorban tartották. Menekülésének egyetlen módja az, ha az indián törzs, tagjai közé fogadja. Nem, ez nem a Farkasokkal táncoló, ez annál sokkal jobb.

"Magának kereste a bajt." Sughatott össze otthon a szobalány és a rózsakertész. Mégis, a késztetés, ami arra sarkalta Morgant, hogy hagyja maga mögött Angliát, érthető: elege volt, hogy neki minden megadatott, legyen az rang, vagyon, vagy tekintély, és számunkra is átélhető: fiatal európaiak tömege indul Keletnek, olyan romantikus képzetekkel, hogy Nepálban, maoista gerillákkal fog fotózkodni és hasonló jól hangzó szamárságok. Morgan tulajdonképpen egy 19. századi backpacker, pénzét utazásra költi, találni akar valamit, ami lenyűgözi, amiért érdemes küzdeni. A több éves utazás azonban nem hozta meg a várt eredményt, csalódott ebben is. Fogadott vezetőjének vallja meg, hogy otthoni életéhez képest annyi változást észlel, hogy most más madarakra lő. Paradox módon, a fogság ad megint célt életének, azt, hogy ismét szabad lehessen, és közben az indiánok életformájában lehetséges alternatívára lel az angliai léttel szemben.

A hatvanas évek Amerikájában bekövetkezett társadalmi átrendeződések a filmművészetet sem hagyták érintetlenül. Az indiánok ábrázolásában, 1950-ben a Törött nyíllal megindult pozítiv folyamat 1970-ben hágott a tetőfokára. Ebben az esztendőben három western is készült, amely megpróbálta az indiánok szemszögéből értelmezni a 19. század történéseit. Soldier Blue, Kis nagy ember és az Akit Paripának hívtak. Amíg a Soldier Blue és a Kis nagy ember az őslakosok és a fehérek összetűzéseire koncentrál, az Akit Paripának hívtak című filmből, szinte teljesen kiveszik a fehér ember, végig egy indián törzs szállásterületén játszódik. Az angol lord példáján kerülnek bemutatásra a kultúrális különbségek. Az ő bőre, a néző bőre, amelyen áttételesen érezheti mindenki, milyen egy teljesen más kulturájú népcsoport szokásrendszerét elsajátítani és ezáltal elfogadtatni magunkat. Eddig az indiánok asszimiliációja volt hangsúlyos, ebben a filmben azonban fordul a kocka.

Richard Harris (This Sporting Life rögbijátékosa, bányászok közé beépült ügynök a Viszontlátásra a pokolban, vagy Angol Bob a Nincs bocsánatban), alakítja az angol lordot, akinek robbanékony temperamentuma ragyogóan passzol a minden áron szabadulni akaró fogoly karakteréhez. Morgannek keményen meg kell küzdenie az érvényülésért. Az őt foglyul ejtő törzsfőnök, Yellow Hand, az anyjának adja a zsákmányt, aki pórázon tartja a férfit. A film jelentős részében sziú nyelven folyik a társalgás, és ahogy ebből Morgan sem ért semmit, a nézők kényelméért sem hoztak kompromisszumot a készítők: a párbeszédek nincsenek feliratozva. Batisse, a francia apától származó flathead indián az egyetlen, akivel tud kommunikálni. Őtőle tudja meg, hogy szabadulásához indián harcossá kell válnia. Bizonyítani kell bátorságát, indián nőt kell feleségül vennie és részt kell vennie egy beavatási szertartáson. A film kikezdhetetlen csúcspontja a naptánc nevű szertartás, szó szerint húsbavágó, egyszerre pszcihedelikus utazás és a mai kínzásra kihegyezett horrorfilmek előfutára.

Berkes Ildikó, A western című könyvében - szerintem igazságtalanul - megsemmisítően ír a filmről. Először előcitál egy sziu kritikust: "Custer legyen a nevem, ha ez a film hiteles." Aztán különböző példákkal próbálja megindokolni véleményét, azt, hogy szerinte a film a hitelességnek csupán az illuzióját kelti, Például azért, mert a sziúk jobbról szállnak a lóra, nem balról! Én meg azt mondom, nevetséges ilyenen fennakadni. Running Deert, a törzsfőnök hugát nem indián származású nő alakítja, hanem Corinna Tsopei, görög ex-szépségkirálynő. Na és? Olasz maffiózót, csak olasz játszhat? A lényeg, hogy szerepében kiválóan helytáll. Nem szabad olyan hiányosságokat számonkérni egy játékfilmen, amelyek eleve nem tartoznak az eszköztárába. Az Akit paripának hívtak nem dokumentumfilm. Berkes Ildikó azt vallja, hogy a brutális ritusokkal degradálják ismét vademberré az indiánokat. Szerintem nincs semmi sértő az ábrázolásukban. A film készítői kiegyensúlyozott és hihető képet alkottak a sziú indiánokról, nem nemes vademberek adnak elő Jézus-imitációt és szívnak békepipát a fehérekkel és nem agykárosult, embernek látszó alakok ugrálgatnak tomahawkjaikat lóbálva, várva, hogy lelőjék őket. A film készítői dramatizálták a törzsi szokásokat, néha pedig kitaláltak rituálékat. Ez biztos. De, emellett világosan látszik a temérdek munka és kutatás, amit a sziú indiánok valósághű ábrázolásába fektettek. Nem vagyok antropológus, nem tudom mi volt a filmben tudományosan megalapozott és mi volt kitaláció. (Például a filmben látható naptánc alapja, egy valóban létező, egyes indián törzsek által gyakorolt rituálé, ami már a valóságban is nagy fájdalmakkal járt. Az amerikai és kanadai kormányzat betiltotta. Ennek a dramatizált, még kegyetlenebb változata szerepel a filmben, aminek a menetét a forgatókönyvíró találta ki.)

A naturalista ábrázolásmód és a western műfajú filmekben, ritkán tapasztalt helyre pozicionált hangsúly frissítően hat, bármennyi vadnyugaton játszódó filmet is látott már az ember. Mégis, a legfontosabb, hogy a vásznon megelevenedett törzset, pragmatikus törvényeikkel, kegyetlenségeikkel - amik, ugye a fennmaradásukat szolgálják - együtt, elsősorban az élethez való intim közelségük és csak másodszorban egzotikumuk miatt kedveltem meg. Morgan is valami hasonlóra juthatott, amikor azt vágta a félig indián, féig francia Batisse fejéhez, hogy itt élsz köztük öt éve, mégse tanultál tőlük semmit.

Jól van, ez mind szép és jó, de hogyan tudom beszerezni a filmet? Az egyik hazai, online, dvdáruházban akciósan megvásárolható a film. 2000 Ft az ára, plusz aprópénz.

Végül egy kérdés azokhoz, akik egyaránt nemrég látták a Farkasokkal táncolót és az Akit Paripának hívtakat. Tudomásom szerint Harris plágiummal vádolta Costnert. Emlékeztek olyan jelenetre vagy párbeszédre, amit Costner átemelt? Vagy "csak" az alapötlet és a történet egyes fordulatai egyeznek meg?