Nem mondok újat, ha azt mondom, Shakespeare drámáinak témái univerzálisak és nem fog rajtuk az idő vasfoga. Műveiben szisztematikusan feltérképezte az emberi természet minden rezdülését és közönségbarát mázzal leöntve átnyújtotta: ezek mind mi vagyunk, emberek. A téma egyetemessége miatt, drámái szabadon átültethetőek más korokba, radikálisan különböző környezetbe, anélkül hogy csorbulna lényegi tartalmuk. A western sem kivétel, ez a műfaj is gazdagon táplálkozott Shakespeare életművéből. Igaz a forrásvizsgálat azzal a közhellyel is elintézhető, hogy a Biblia és a Shakespeare-összes már réges-rég kimerítette az összes létező történettípust és onnantól csak az ismétlés maradt. Mindenesetre, Anthony Mann Férfi Laramieből című filmje láttán a Lear királyt szokás emlegetni. Az olaszok sokkal gátlástalanabbul nyúltak a klasszikus művekhez. Johnny Hamlet a konföderáció oldalán harcolt majd tért vissza szülőföldjére Enzo G. Castellari mesterművében (Quella sporca storia nel west). Romeó és Júlia sem kerülhette el a sorsát és több millió olasz társaságában kivándorolt az Újvilágba. Gianni Puccini Fury of Johnny Kid című filmjében a Capuleteket Camposnak, a Montaguekokat Mountersnek hívják. Júlia Giuletta névre hallgat, Romeo pedig Johnnyra. Angolszász farmer-család áll szemben a helyi mexikói arisztokráciával.

A forgatókönyv szemernyit sem tartja tiszteletben az eredeti művet, ott tér el tőle, ahol kedve tartja. Új, eddig ismeretlen szereplők tűnnek fel és a nyelvezete is egy puhafedelű ponyvaregény egysorosaihoz hasonlít. Igazából csak a történet vázát tartja meg. Ez a merész hozzáállás kifizetődő, hiszen így képes több meglepetéssel is szolgálni, az erkély-jelenet például egy másodperc törtrészéig tart. A film még olyan ingoványos talajokra is elmerészkedik, mint a önreflexív kikacsintás. Roselyn, a bárénekesnő azt kérdezi gúnyosan az egyik Campos-fiútól, hogy halott-e valaha Shakespeare-ről. Vagy maga "Johnny Romeo" vág vissza úgy anyjának, hogy nem szereti az olyan embereket, akik közhelyekben beszélnek. Mondja mindezt egy Romeó és Júlia feldolgozásban! Ritkán nyúlnak ilyen szemtelenül Shakesperare műveihez. Ez abban a tekintetben nem meglepő, hogy egy spagetti-westerntől alapkövetelmény a pimaszság, új műfaji konvenciók bevezetése, mint például a borzongató érzelmi csúcspontok vegyítése a foghegyről odavetett, cinikus megjegyzésekkel. A Fury of Johnny Kid pedig mindkettővel igyekszik szolgálni.

A Maréknyi dollárért alapfelállásához hasonlóan, itt is két működésképtelen család áll háborúban egymással. Viszont a Camposok és a Mountersek esetében nincs harmadik pólus, aki számító helyezkedésével állandóan újrarendezné az erőviszonyokat. Itt az ifjú szerelmesekre hárul a feladat, hogy gyűlölködő családjaiktól függetlenítsék magukat. Johnnyt (Peter Lee Lawrence) és Giullettát (Christina Galbo) eddig elkerülte a háború szele. Giuletta tanulmányait folytatta valahol messze. Johnnyval annyiban más a helyzet, hogy ő szívesen harcolna, de az anyja nem engedi. Egy farkas formájú szélkakas áll egy pózna tetején a farmjukon. Johnny próbálja eltalálni, egyszer sem sikerül neki, a többiek, válogatott pózokban, anélkül hogy odanéznének, tűzelnek és mindig eltalálják. Nevetnek egy jót, majd kilovagolnak. A duzzogó, megszégyenült Johnnyt egyedül hagyják az anyjával. A végső csapás az, amikor az anya kirántja a lőfegyvert Johnny pisztolytáskájából és "táncra perdíti" a szélfarkast, majd annyit mond, hogy ő is tud a fegyverek nyelvén beszélni, de ő inkább csöndben marad. Nincs keservesebb egy tinédzser fájdalmánál; ezzel indul minden coming-of-age történet.

A felnőtté válás folyamatát egy félkarú, iszákos fegyverforgató, Lefty felbukkanása gyorsítja fel. Pisztolyhőst próbál faragni a durcás fiatalból. Lefty minden mondata aranyköpés. Villámpéldabeszédeket tart: a pisztolyba hat élet szorult, ha csak egyet is kifelejtesz, az könnyen a te életed lehet. Egy számomra ismeretlen szektába tartozhat, ugyanis valami Santa Coltot emleget vallásos áhítattal, aki olyan mint a hattyú, ha túl erősen szorítod megfullad, ha túl gyengén, kicsúszik a kezedből. Elmagyarázza, hogy a pisztolyhőst három dolog érdekli: a tűzharc, a whiskey és a nők. Johnny pedig jó tanulónak bizonyul. A délutáni lőgyakorlat után a kocsmába vezet az útjuk. Johnny absztinens, ettől nem lehet eltéríteni, viszont megakad a szeme a bájos bárénekesnőn, Roselynen, aki egy spanyolnyelvű siratódallal szórakoztatja a szedett-vedett publikumot. Nem túlzok, az egyik legandalítóbb dal, amit valaha hallottam westernben.

Giuletta antréja legalább olyan hatásos, mint Roselyné. Johnny és Lefty pont azt a lovaskocsit rabolja ki, amelyen Giuletta utazik. A lány leszáll, a fiú rászegezi a revolvert és kérdőre vonja, hogy mit rejteget a táskájában. Giuletta előránt egy marokfegyvert és a pár lépésnyi távolságra lévő Johnny felé tüzel. Csodák csodájára, a golyó csak súrolja az újdonsült haramiát, letépi a fiú arcát fedő kendőt. A tekintetek egymásba fúródnak, nincs mese, ez szerelem első látásra. Hódolat ez a film a gyönyörű nők előtt, hiszen Giuletta és Roselyn központi szerepet tölt be a film dramaturgiájában, emellett változatos ruhakölteményeket viselnek és a kamera minduntalan elidőzik az arcukon. A fényképezést panasz nem érheti, öröm ránézni a sokszor harsány színekben úszó filmkockákra. Érdekes megoldás, hogy a közeli felvételeken, az arc általában nem középre kerül, hanem a kép jobb egyharmadába. Vagy, amikor a sheriff visszaemlékezéseit mutatják, majd a következő snittben megint a sheriffet, a szoba feketébe borul, jelezve, hogy még mindig valahol a múltban jár a törvény őrzője. Ez csupán két kiragadott példa a film izgalmas képi megoldásaiból.

A szerelmi háromszöggé bővülő melodráma mellett az akció sem sikkad el. A két klán írtja egymást, Johnny annak ellenére keveredik bele mindinkább a küzdelmekbe, hogy Giulettával azt tervezik, hogyan tudnák maguk mögött hagyni ezt az őrületet. Az akciójelenetek dinamikusak és ötletesek, A kocsmai verekedés a leglényesebb elemeire van redukálva, emiatt elkerüli a monotonítás csapdáját, egyik kedvenc jelenetemben a sheriff és az egyik Campos egyszerre tüzel egymásra, a golyók pedig félúton egymásba ütköznek, az lezárásban pedig a két család teljes tagsága feszül egymásnak, ami kolosszális méretű vérfürdőt eredményez.

A fő kérdés azonban Johnny és Giuletta sorsa. A veronai szerelmesek méreggel vetettek véget életüknek. Ez a megoldás járhatatlan egy vadnyugati hős számára. Tudták ezt a filmkészítők is ezért inkább kiirtottak mindenki mást, hogy az ifjú pár szerelme beteljesülhessen, vagyis hogy egy paripán ketten ülve , ellovagolhassanak. A film méltán leghírhedtebb jelenete az utolsó. A csata elültével, egy tetőtől-tapig feketébe öltözött alak jelenik meg, aki maga a Halál. A maszkot Paul Naschy kultikus spanyol horror-rendező húzta magára. Majd szépen sorjában agyonlövi a sebesülteket. A jelenet láttán, azt hiszem Wiliam Shakespeare is elismerően csettintett volna.

Jól van, ez mind szép és jó, de hogyan tudom megnézni a filmet? Németországban jelent meg dvd-n, a Koch Media gondozásában, igényes papírtokos kiadásban. Olasz és német hang, valamint német és angol felirat található a lemezen. Illetve helyet kapott még a korongon egy negyedórás informatív interjú egy olasz filmtörténésszel. Kiderül, hogy Peter Lee Lawrencenek ez volt az első főszerepe, valamint, hogy nemcsak a filmben de a való életben is egymásba szerettek Christina Galboval, aminek a vége házasság lett. Ha jól értettem (a németem igencsak basic) a filmet elkerülték a nézők és lehordták a kritikusok, mert Puccinitől egy sokkal "intellektuálisabb" filmet vártak. Paul Naschy fanoknak: a színész-rendező még egy helyen feltűnik a filmben, ő szkanderozik a kopasszal a kocsmában.