Létezik szebb filmcím, mint a Melquiades Estrada három temetése? Ha igen, még nem találkoztam vele. A filmben pár jelenetre feltűnik egy remeteként élő vak öregember, aki spanyol nyelvű rádióadást hallgat, mikor megkérdezik miért, azt válaszolja nem ért spanyolul, de szereti a hangzását. Körülbelül én is így voltam a film címével, mikor először hallottam.

Hálás téma a határ két oldalán élők egymáshoz való viszonya, gondoljunk csak a hidegháborús thrillerek kedvenc helyszínére a fallal kettéválasztott Berlinre. A Rio Grande folyó egy hasonló határvonal Mexikó és Texas között. Mexikóiak tömegei szöknek át a magasabb órabérért, hogy aztán illegal immigrant-ként narancsot szedjenek, kaszinókat takarítsanak és vitatémát szolgáltassanak az amerikai elnökválasztás jelöltjeinek. A hírekből tudjuk, komplex problémával van szó, mit tegyen egy olyan ország, amelynek szüksége van az olcsó munkaerőre de a déli irányból özönlő bevándorlók egyben óriási terhet is jelentenek az államnak? És kimondva-kimondatlanul félnek attól, hogy a latin-amerikaiak többségbe fognak kerülni a Délnyugati államokban. Végül, mit tehet egy olyan ország az illegal immigrantekkel , ahol az indiánokon kívül mindenki az utóbbi kétszáz, háromszáz évben vándorolt be? Szerencsére nem a megmondóember Michael Moore rendezte a filmet, így válaszokat nem kapunk. Aki azt mondja, hogy a film arról szól, hogy Mexikóban becsületes emberek élnek a nyomorban, míg Texasban gőgös fehérek fulladnak bele a közönybe, félreértette a filmet. A film nem politikai indíttattású, miközben közli, igen, ez az állapot nem ideális, rögtön tovább is halad és a karaktereire koncentrál, akiknek az életére, ahogy az lenni szokott, kataklizmaként hat néhány puskalövés. Ezek a többé-kevésbé vaktában leadott lövések gyökeresen felforgatják egy white-trash házaspár és egy gringo marhapásztor életét és véget vetnek egy illegális munkavállaló földi pályafutásának.

És itt jön a meglepő csavar. Van valaki, egy vészesen öregedő cowboy Tommy Lee Jones alakításában, akit nem hagy hidegen egy vendégmunkás halála. A filmben rendszeresen feltűnő flashbackek mutatják be Pete Perkins és Melquiades Estrada valószínűtlen barátságát. Pete Perkins magányosan él egy faházban és Estrada halálával az utolsó kapcsolatát vesztette el a emberiséggel, ha nem vesszük számításba Rachelt, helyi pultosnőt és férjezett asszonyt. Rachel heti váltásban részesíti testi örömökben Perkinst és a hely sheriffet. Perkins, látva, hogy a helyi szervek nem foglalkoznak a gyilkos személyének kiderítésével és sietősen elhantolják a tetemet, nyomozásba kezd.

A film első fele a szereplők bonyolult viszonyrendszerének bemutatásával telik, időben ide-oda ugrálva,elsőre megnehezítve a film befogadását. Forgatókönyvírónak, Guillermo Arriaga, a lineáris cselekményszövéstől való irtózása az elmúlt években a legfőbb ismertetőjelévé vált. Gondoljunk csak a 21 Gramm című filmre, ahol úgy ugrál a történet az időben, mint Han Solo Millenium Falconja a hipertérben. Szerintem a 21 Gramm esetében feleslegesen, ok nélkül keveri meg a történet időrendjét, valamint idegesített a szenvedés izomból történő halmozása, amire a film kifutott emlékeim szerint. (Hozzáteszem, a filmet egyszer láttam a Sziget szabadtéri mozijában, kora hajnalban, talán el is aludtam, szóval lehet, hogy akkor még a Kisvakondot is túl bonyolultnak találtam volna.) Viszont a Melquiades Estrada három temetésében, úgy érzem, van értelme az idősíkok megkeverésének. Több ember eltérő nézőpontját ütközteti és a váratlanul bevillanó emlékképek segítik megérteni a szereplők motivációját. Közelebb visz a szereplőkhöz. És mire idegesítők lennének a váltások, eltűnnek, a film második fele, maga a letisztult költői egyszerűség. A hetvenes évek melankolikus, revizionista westernjeinek - ahol a nézőnek az az érzése, hogy a lovas bármelyik pillanatban elaludhat a nyeregben és leeshet - a legnagyszerűbb felidézése.

Az eddig méltatlanul mellőzött white-trash házaspárról még nem is ejtettem szót. Frissen költöztek Texasba, a férj itt kapott munkát a határőrségnél. Házasságuk a végét járja, Lou Ann, a feleség egész nap a kocsmában unatkozik, vékony cigit szív és Rachellel a pincérnővel beszél időszakosan. Még egy négyes randit is összehoznak, ami Lou Ann legboldogabb óráit jelenti texasi tartózkodása alatt. Ezalatt a férj, Mike, a munkáját végzi és Playboyt lapozgatva végez önkielégítést nem messze a mexikói határtól. Lövéseket hall, megijed és visszalő. Így halt meg Melqiuades Estrada, pedig csak egy kecskére célzott.

Pete Perkins foglyul ejti Mike-ot a határőrt, kiásatja vele Estrada oszlófélben lévő holttestét és egy hosszú, kínkeserves utazásra kényszeríti Mexikóba, lóháton, barátja szülőfalujába. Perkins a maga egyszerű eszközeivel hajtja végre azt, amit szerinte a rendőrség elmulasztott megtenni. Önbíráskodásnak a legősibb formája ez, a sértett maga hajtja végre az általa hozott ítéletet. Mégis több ez az utazás egyszerű bosszúnál. Nem halállal végződik. Perkins megalázza Mike-ot, kényszeríti, hogy vezekeljen. A maga ódivatú és törvénytelen eszközeivel embert farag Mikeból, aki végig abban tudatban utazik egy bűzlő holttest társaságában, hogy meg fog halni. Pete Perkins szociopata félőrült és szimpatikus főhős egyszerre. Perkins tettei nem védhetőek, de Mike-ot, a legvégső emberi silányságában csak ilyen drasztikus eszközökkel lehetett rádöbbenteni, hogy milyen életet él. A film talán legszebb jelenete az, mikor Mike felébred, kitámolyog a vályogház elé, ahol Perkins és a helyi mexikóiak egy körben ülve kukoricát fosztanak. Az egyik nő rámosolyog Mikera és egy kukoricát ad a kezébe. A néhai határőr zavartan néz, majd leül közéjük és megkötözött kezeivel ő is elkezd kukoricát fosztani.

Érdekes és irónikus, hogy a film végén csak Mike jut el valahova, az én olvasatomban. Utolérte a megváltás. Esélyt kapott, hogy megint megpróbálkozzon az élettel. Az, hogy mi lesz Pete Perkinssel senki nem tudná megjósolni. Mindenesetre nem túl jók az esélyei. Mexikóból felhívta Rachelt, kérte hogy jöjjön utána, de a pincérnő nemet mondott. És ahogy a végén ellovagolt, az minden volt, csak dícsőséges nem.

A Melquiades Estrada három temetése egyszerre szentimentális és kegyetlen; európai érzékenységű, ízig-vérig amerikai westernfilm.