Leone 1971-ben elkészült westernfilmjéről írni igen nehéz. Nemcsak a film nagyszerűsége miatt, hanem azért is, mert személyes kedvencről van szó. A Dollár-filmek meghozták az alkotó számára a sikert, de akárhogy is nézzük a pénz ,a gazdagság után áhítozó fejvadászok és bűnözők témakörből több és jobb történetet már nem tudott volna kihozni. És a Volt egyszer egy vadnyugattal kilőtte a bosszúálló hős tematikáját is. Ezért váltott, és belekóstolt a Zapata-westernbe is. Nemcsak a történetválasztás szempontjából újított. Lévén, hogy új alkotása a mexikói forradalomban gyökerezik, maga a hangulat is értelemszerűbben sötétebb. De nem kell Shakespeare-féle mélyen gyökerező tragikumra és komorságra számítani. Mivel Leone filmről van szó, végig jelen van a könnyedség és humor a történetben. Ugyanakkor megkerülhetetlen, hogy némi párhuzamot vonjunk Peckinpah Vad Bandájával. Hiszen az ő erőszakosabb western-világképe rengeteg filmre volt hatással, többek közt erre is. De nem kell kétségbeesni azoknak, akik esetleg nem tudnak azonosulni a jó, öreg Pike módszereivel - ez a film jellegzetesen Leonés. Az okokat, hogy miért ez az alkotás, amely nincs benne annyira a köztudatban, sajnos nem tudom. Pedig mind az évjáratra, mind a történetre, mind a szereplőkre egy szavunk se lehet. És akkor az alkotói stábról még nem is beszéltünk. Mégis a nagyszerű repertoár ellenére a film nem örvend akkora népszerűségnek, mint a Dollár-filmek. Érthetetlen.

Szögezzük le az elején: a film minden részletében zseniális. Sergio mester zseniálisat húzott. Már-már Miles Davis jut eszembe róla. Hiszen az ő nagysága is mindig abban rejlett, hogy megtalálta a társakat, akikkel meg tud újulni. Talán felesleges volt ez, a kis elkalandozás a zene világába de mégis a párhuzam miatt szükségszerű. Ugyanis ezt a filmet a szereplők és az általuk eljátszott karakterek emelik kategórián felülivé. Számos pletyka kering arról, hogy Leone milyen koncepciókkal válogatta össze a stábot. Állítólag konkrét elképzelése volt arról, hogy a főszerepet Eli Wallach-nak adja, de valamilyen úton-módon mégis az ez idáig semmilyen western tapasztalattal nem rendelkező Rod Steiger kapta meg.(Jegyezzük meg jó döntés, hiszen Tuco az Tuco!!!) A sztori ismertetésével nem foglalkoznék bővebben, hiszen írásomat elsősorban figyelemfelkeltésnek szánom, nem részletes filmbemutatásnak. És ez a legkönnyebben úgy lehetséges, ha a szereplők bemutatására helyezem a hangsúlyt. Történetünket a két főszereplő kiléte teszi pikánssá. Hiszen a forradalom sodrásában két ember valószerűtlen találkozására kerül sor. Egy kéjes bosszúállás után egy poros úton egymásba gabalyodik két életút: Juan(Rod Steiger) és John(James Coburn). Juan Miranda egy vérbeli mexikói csibész, akit a meggazdagodás utáni vágy hajt. John H. Mallory a volt IRA-s forradalmár, pedig Írországból menekül a sombrerók és tequila hazájába. Két teljesen eltérő kultúra találkozik, eltérő célok fogalmazódnak meg. Hogy mi sül ebből ki? Rengeteg akció, lövöldözés és robbantás.

Rod Steiger alakítása nagyszerű. A film leghumorosabb szereplője, akinek játékát elnézve rögtön tudhatjuk, hogy Leone azért végleg még nem ásta el magában Tuco nagyszerű karakterét. Ő a fim szeretnivaló gazfickója, aki kiválóan formálja meg a kibekkelős antihős szerepét, akit akarata ellenére kevernek bele a forradalomba, de ő szilárd elképzeléseit követve, miszerint a hősök igen rövid életűek, minél hamarabb meg akar szabadulni a kényelmetlen szerepétől. Szóljunk a másik főszereplőről is. Steigerrel ellentétben Coburnnek egyáltalán nem ismeretlen a western forró, véráztatta talaján való lépegetés. Remek alakítások vannak már a háta mögött, és nagyszerűen mozog új szerepében is. Talán egyik legkiemelkedőbb alakítása ez. (Elképzelhető, hogy e produkciójával győzte meg Peckinpah mestert, hogy rá ossza a Pat Garrett és a Billy a kölyök egyik címszerepét.) Sőt játéka kuriózumnak számít a Leone-szereplők kavalkádjában. Hiszen azon ritka western szereplők egyikét kelti életre, akinek múltját, hacsak rövid bejátszások által de mégis megismeri a nagyérdemű. A robbantós múltja bizony nem volt fenékig tejföl, legjobb barátjának meggyilkolása nyomja lelkét, akivel árulása miatt végzett.

Remélem sikerült kedvet kerítenem ahhoz, hogy, igenis aki eddig nem látta ezt az alapművet az vegye a fáradtságot és üljön le, nézze meg. Ha még nem, akkor húzom tovább a mézes madzagot. Leone és a kor talán leglátványosabb filmje. A mi imádott western műfajunkon belül abszolút egyedülálló, ami a látványt illeti. A robbantós, lövöldözős jelenetek hihetetlenül látványosak. (Második világháborús filmeket megszégyenít!) Ami a kor igen hiányos technikai lehetőségeit figyelembe véve, nem kis bravúr. Ja és természetesen a zeneszerző Ennio Morricone, ami önmagáért beszél. Akit pedig még mindig nem győztem meg ,hogy érdemes beszerezni ezt filmet, annak csak annyit tudok mondani : DUCK YOU SUCKER!