Anthony Mann utolsó előtti westernfilmje méltó lezárása a műfaj aranykorának, az ötvenes években a western nagykorúvá érett, karakterei kiteljesedtek, gondosan megformált jellemek lőtték egymást agyon, de a szereplők között egyértelműen ki voltak osztva a jó és a rossz szerepei, ahogy azt a protestáns erkölcs megkívánta. A Vadnyugati férfi amellett, hogy nem tért le a kikövezett útról mégis előfutára a hatvanas évek, tradicionális értékeikből kiforgatott olasz és amerikai westernjeinek, ahol a szerepek felcserélődtek, a bandita lesz a hős, vagy legalábbis elmosódott a karakterek közti morális határvonal és a kamera mögött állók mindent egy letűnt korszak iránt érzett nosztalgia torzító lencséjén keresztül szemléltek.

Akik a filmet megjelenésekor tekintették meg, egy izgalmas komputazásra fizettek be, az utasnak rálátása volt mindkét partra, egyiken sem állt szilárd lábbal, háta mögött hagyott terület minden zegét-zugát ismerte, hogy mi várja a túlparton, arról csak sejtései lehettek. Sajnos erre az utazásra legtöbben nem voltak felkészülve. Mi sem bizonyítja jobban a film jelentőségét és műfaji újításait, mint az, hogy a pénztáraknál elhasalt, észrevétlenül eltűnt és csak évtizedekkel később nyert bebocsátást a westernklasszikusok neves társaságába. Egyik korai rajongója Jean-Luc Godard volt, aki lelkes kritikájában, arra ragadtatta magát, hogy szerinte Anthony Mann ezzel az alkotásával újból feltalálta a westernt és a Cashiers De Cinema folyóiratban megjelenő év végi összesítésében, Az 1958. esztendő hatodik legjobb filmjeként méltatta a Vadnyugati férfit, hogy tovább árnyaljam a képet, az említett listán egy hellyel hátrébb Orson Welles sokat szenvedett film-noirja a Gonosz érintése bújt meg.

Könnyű dolgunk van, ha a filmről beharangozót kell írnunk egy műsorújság számára. Gary Cooper színleg belép egy rablóbandába, aminek régen tagja volt, hogy megmentse egy hamiskártyás és egy táncosnő életét. Ennyi. Mégis, ami messze kiemeli a tucatwesternek ingoványából, az a mesterien megírt és megszemélyesített, többdimenziós karakterek egész sora, vadnyugat elmúlásának mítoszteremtő bemutatása és Anthony Mann feszültségtől szétrobbanó rendezése.

Gary Cooper által visszafogottan eljátszott Link Jones sötét múltja fokozatosan tárul fel, apró gesztusok, a sheriff gyanakvó pillantása, a főszereplő kurta megjegyzése gyerekkoráról, mind nyugtalanítja a nézőt és fokozza a kíváncsiságát. Azonban a kezdő képsorok egy szó elhangzása nélkül mutatják be, hogy Gary Cooper végleg leszámolt régi, bűnös énjével, belovagolt a városba, megborotválkozott, elegáns ruhát húzott és felszállt a vonatra, elfogadta a terjedő civilizáció játékszabályait, sőt ennél még többről van szó megundorodott régi énjétől: „There's a point where you either grow up and become a human being or you rot, like that bunch.”. A jó és a rossz immáron nemcsak karakterekre leosztva jelenik meg, hanem egy személyen belül is, igaz itt az idő még elválasztja a két személyiségjegyet egymástól.

Visszatérve a történethez, a vonatot kifosztják és hárman, köztük Jones, le is maradnak róla. Valahol a prérin találják magukat, messze a városok biztonságától. Törvényszerű, hogy hamarosan fogságba esnek. Pillanatig sem kétséges, hogy Link Jones kötelességének érzi megmenteni a két ízig-vérig civilizált, magyarul a vadnyugaton tehetetlen fogoly életét. Lebukását kockáztatja azért, hogy megmentse a táncosnőt a nemi erőszaktól. Másrészt viszont ott van a rablóbanda vezére, Dock Tobin, aki gyerekkorában befogadta Jonest, fiaként gondoskodott róla, megtanította gyilkolni és rabolni, felszínre hozza a benne rejlő nyers agressziót. Anthony Mann westernhőseire nagyon is jellemző ez a belső tépelődés. Sajnos ezt Gary Cooper szavak és gesztusok szintjén nem tudja mindig hitelesen hozni, megmosolyogtató ahogy kétségbeesve megvallja a foglyul ejtett táncosnőnek, hogy gyilkolni támadt kedve, spagetti-westerneken edződött nézőknek felesleges lelkizésnek tűnhetnek ezek a részek, viszont amikor ökölharcra kerül sor egyik cousinjával, mindent megbocsátunk neki, gyűlölettől megrészegülve tépi le ellenfeléről a ruhadarabokat, egy pillanatra láthatóvá válik a régi, kegyetlen Link Jones, akit eddig nem tudtunk elképzelni. Ezt látva a főnök szeme elpárásodik, végre elhiszi, hogy a fia hazatért. Visszájára fordított tékozló fiú-történet ez, ahol a fiú hűtlen lett családjához, azok bűnös életmódja miatt.

A bandatagok mind lebilincselő karakterek, akik egy működésképtelen és felbomlóban lévő családot alkotnak. Trout, aki nem beszél, Ponch, aki nem gondolkodik, Coaley és Claude akik féltékenységgel vegyes gyűlölettel néznek Cooperre, azonnal átlátnak rajta. A főnököt azonban könnyű volt meggyőznie, mivel ő a dicsőséges múlt igézetében él, boldogan idézi fel a hajdani közös bankrablásokat, kezd megőrülni. Korai vázlatai ők, Peckinpah Vad Bandájának, változni képtelen emberek a változó időben. Távolban Shakespeare szelleme is felsejlik. Valaha Link Jones is közéjük tartozott, de ő még idejében váltott, igaz az érkező vonattól ijedtében hátrahőköl, jelezve, számára is idegen ez az új kor, csak őt már egy kisváros befogadta, családja van, biztosítva van számára a csendes, hosszúra nyújtott elmúlás. Önként belegabalyodott a szociális hálóba. Ha kicsit előretekintünk, láthatjuk, hogy a hatvanas évek meghatározó westernjeiben már nincs visszatérés a dolgos mindennapokba, a Vad Banda tagjai és a Cassidy-Sundance páros is hűek maradtak eredeti foglalkozásukhoz. Itt még engedékenyebb az ítélet, társadalom nehezen, de visszafogadja a bűneit megbánó tévelygőt.

Szokatlan egy westerntől a klausztrofóbia erőteljes ábrázolása, esetünkben mégis megtörténik, a film középső harmada egy szűkös tanyabelsőben játszódik, szinte a vállunkon érezzük a mennyezet súlyát, összement a hajdan tágas tér, agyonnyomja a bandatagokat, a főnökön az őrület jelei mutatkoznak, utolsó szalmaszálként kapaszkodik Cooperbe, eldicsekszik dédelgetett tervével: egy utolsó nagy rablás. A táj és a díszletek mind erősítik a film komor hangvételét, töredezett sziklafalak, porlepte szellemváros, szereplőkké lépnek elő, már nincs szükség párbeszédre és közeli képekre, hogy megértsük: a rablóbandának és az őt létezni engedő korszaknak leáldozott. Ellentétben Link Jonessal, aki nagy nehezen de bepréselte magát a vonat ülései közé.