Ha az embernek túl sok szabadideje van, elkezd olyan felesleges dolgokon agyalni, hogy például melyik, minden idők legjobb filmes jelenete. Gyakorló filmfanatikusként, erre a kérdésre már évek óta megvan a válaszom. A baj az, hogy az esztendők teltek-múltak és senki nem tette fel a kérdést. Csalódottságom növekvő fekélyként telepedett rá mindennapjaimra. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy viktoriánus lányregényben a szánnivaló főhősnő, akinek már az összes testvére elkelt és csak neki nem teszik fel a Nagy Kérdést. A félig lefüggönyözött ablak előtt áll és a gondosan megnyírt sövényeken futtatja végig tekintetét. Vagy úgy, mint az örök cserekapus, aki évek óta az edzőt lesi, hogy mikor hívja magához és küldi be a pályára, tétmeccsen. Éjszakánként, görcsös álmainak visszatérő szereplője az egyesszámú kapus, aki egy buta, de brutális baleset folytán combnyaktörést szenved.

Szóval, minden idők legjobb filmjelenete, az Arany eksztázisa:...

A Jó, a rossz, és a csúfból származik a jelenet, Tuco végre rátalál a temetőre, ahol az egyik sírban holttest helyett arany van. Remélem ez senkinek nem volt új információ, és mindenki egyből felismerte a filmet. Vannak dolgok, amiket illik ismerni. Ilyen például az '53-as angol-magyar eredménye, Sztálingrád helye a térképen és a Jó, a rossz és a csúf hármasának nevei. Maga a kiragadott jelenet pedig, egy hullákkal gazdagon megtűzdelt kutatásnak a betetőzése. Egy filmbeli csúcspontnak éreztetnie kell központi helyét a film szerkezetében, emlékezetesnek kell lennie, és amire csak a legjobb alkotásokban van példa: katarzist kell okoznia. Magyarul, amikor Tuco előtt először feltárul a temető, nemcsak az ő szemöldökének kell fennakadnia, hanem a néző hátának is lúdbőröznie kell, hogy igen, itt valami túlvilági élmény határterületén toporog. Tuco emberfeletti kapzsisága szivárog át a nézőbe, azáltal, hogy a fényképezés, a vágás, a zene tökéletes szimbiózisban él egymással egy jelenet erejéig. Ez persze nem érne semmit Eli Wallach nélkül, aki egy elkoptatott szófordulattal élve eggyé válik a karakterével. Ahogy fut, ahogy néz, amilyen grimaszokat vág. Method acting at its best.

Ezen a videón, Ennio Morricone a film zeneszerzője vezényli az Arany eksztázisát:

Végtelenítve tudnám hallgatni. A következő videón pedig a film helyszíneit járja be egy spagetti-fanatikus a forgatás után közel negyven évvel. 06:40-től mutatja a díszlettemetőt, hogy mi lett belőle. 08:14-nél van egy madártávlati állókép, ahol még nagyjából kirajzolódik a párbaj helyszíne:

Az a szép az egészben, hogy a film igazából emlékezetes jelenetek fűzére, és több is van, amely alig marad le zsenialitásban az Arany eksztázisa mögött. A fürdőkádas rész, a hadifoglyok kórusa, az alkoholista parancsnok szövegelése. Igazából akkor lennék korrekt, ha időrendi sorrendben felsorolnám a film összes jelenetét. A Jó, a rossz és a csúfot nem lehet elégszer megnézni.

Nektek melyik a kedvenc westernfilmes jelenetetek? Esetleg elfogadok nem műfajba vágót is...